Demeter Márta (LMP) a nemzeti konzultációval kapcsoltban azt firtatta, megkérdezte-e a kormány a magyar embereket arról, hogy a fejük felett dönthetnek-e 20 ezer ember érdemi ellenőrzés nélküli beengedéséről az országba a letelepedési kötvény révén, csak azért, hogy fideszes körök "megtömhessék" a zsebüket.
Hozzátette: miközben milliárdokból kampány és nemzeti konzultáció folyik a nem létező Soros-tervről, addig a kormány a kötvényekkel "tudatosan megszervezte és megvalósította a bevándorlást" a teljes schengeni övezetbe. A Fidesz lebontotta az ország biztonsági rendszerét, nem kormányoz, hanem bűnözői logikán szerveződő tevékenységet folytat - mondta a képviselő.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte: határozottan visszautasítja a képviselő Orbán Viktorra és a kormányra vonatkozó "hazugságait, gyalázkodásait", semmi alapja nincs az elmondottaknak. A miniszterelnök az uniós fórumokon mindig a magyar emberek biztonsága érdekében lép fel - véli Kontrát.
Magyarország a világ 10 legbiztonságosabb országa között van, a letelepedési kötvények pedig a gazdaság megerősödéséig jelentettek segítséget. A kötvényt igénylők négyszeres szűrőn mennek át, míg döntés születik kérelmükről. Az ország biztonságát a kötvény nem veszélyeztette - idézte az államtitkárt az MTI.
MSZP: a kormányt és a nemzeti konzultációt kell megállítani
Molnár Zsolt (MSZP) véleménye szerint a kormányt, valamint az álkérdéseket tartalmazó, pénzszórásról szóló nemzeti konzultációt és nem Brüsszelt kell megállítani, a kormány ki akarja vezetni az EU-ból az országot. A szocialisták nem akarják lebontani a kerítést és nem akarnak felülről nyitott, kötelező betelepítési kvótát sem.
Az ellenzéki képviselő több ügyet is szóvá tett, amelyekre szerinte az egész magyar társadalom választ vár és amelyekben a hallgatás beismerést jelent. Molnár Zsolt a többi között szólt a Pharaon-, a Naffa-ügyről, Kiss Szilárd ügyéről, az Arton Capitalnál történt betörésről, a letelepedési kötvényről.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a képviselő vagy teljesen tájékozatlan, vagy félrevezeti a nyilvánosságot, hiszen az Európai Parlament (EP) a múlt héten döntött azokról a javaslatokról, amelyekről szól a konzultáció. Magyarországot a gazdasági kiszolgáltatottságról, a megszorításoktól, az adóemelésektől, az illegális bevándorlástól és attól a baloldaltól kell megvédeni, amely feladta 1956-ot, mint közös magyar eszményt - véli Dömötör.
A nyitóképen az Országgyűlés plenáris ülése látható a napirend előtti felszólalások kezdetén, 2017. október 24-én. forrás: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró