A csirke- és a pulykahús drágult, az export megzuhant, miközben akad olyan húsfajta, melynek történelmi csúcsokat dönt az ára – adja hírül az Agroinform élelmiszerek egyik csoportjának árszabását ismertetve.
Az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb, kedden megjelent baromfipiaci jelentése alapján az év első 18 hetében jelentős árváltozások, termelési és külkereskedelmi trendek mutatkoztak meg Magyarországon és a nemzetközi piacokon is.
Kapcsolódó
Szárnyalnak az árak
Mint az adatok nyomán kiderül, a vágócsirke élősúlyos termelői ára 5,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, elérve a 435,1 forint/kg-ot, míg a vágópulykáé 3,4 százalékkal drágult, 617,2 forint/kg-ra emelkedve. Ennek hátterében az is állhat, hogy bár a csirke- és pulykahús feldolgozása nőtt, a teljes baromfivágás volumene 5 százalékkal apadt.
A szárnyasok drasztikus árváltozást írtak le, így a szakportál arra is kitért, hogy 2025 első 18 hetében hogyan alakultak egyes csirkerészek árai:
a csirkemellfilé 12,6 százalékkal többe kerül, ez 1 929 forint/kg-t takar, a csontos csirkemell pedig 14,5 százalékkal feljebb szökött, 1 240 forint/kg-ra, a csirkecomb pedig 2,4 százalékos többlet mellett kerül már 923 forintba kilónként.
Egyedül a csirkemáj (szívvel együtt) ára csökkent hangsúlyosan, méghozzá 12,5 százalékkal, így az most 746 forintos kilónkénti áron fut.
A pulyka ára azonban még brutálisabban megugrott: a pulykamellfilé ára 46,8 százalékkal, 2 696 forint/kg-ra nőtt. Alsó pulykacomb eközben 30,3 százalék plusszal 728 forint/kg-s, míg a felső pulykacomb 27,9 százalék 1 678 forint/kg-ra megnőtt árat kapott.
A pulykamellfilé ára szinte példátlan mértékben, közel 47 százalékkal emelkedett egy év alatt!
– húzták alá.
A cikkben azt is érintették, hogy a takarmányárak a termelők vállát nyomják, eközben a tojásárak is felfutóban vannak.
A marháért is többet kérnek el
Egy, az élelmiszeripari ágazatra rálátó szakember az Economxnak nyilatkozva arról beszélt, hogy
az utóbbi hetekben a marhahúsnak a beszerzési ára is iszonyúan emelkedett, több hullámban,
ez pedig azt jelenti, hogy a kiskereskedelmi árakba is be kellett építeni a már a jellemzően a vágóhidak által is megnövelt árat. Jelenleg átlagosan az 5000 forintos egységárat is jócskán túllépi már például a marhacomb bolti ára, míg pár hónapja még 4000-4500 forint körüli áron is hozzá lehetett jutni a színhúshoz.
A számottevő drágulás hátterében áttételesen a hazai szarvasmarha-állományt is sújtó ragadós száj- és körömfájás hazai felbukkanását látja, akkortól datálható a marhahús fokozatos, de érzékelhető áremelkedése.
Kiderült, mit hozott az áprilisi drágulás
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, míg márciushoz viszonyítva 0,2 százalékos emelkedést mért a KSH. Az elmúlt egy évben a legnagyobb áremelkedés az élelmiszerek, a szolgáltatások, valamint a szeszes italok és dohányáruk esetében volt tapasztalható. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Budapest a csőd szélére került, Tarlós István meg is nevezte a felelőst

Európa visszafojtott lélegzettel várja, melyik irányba fordulnak a lengyelek

Egyre nagyobb a gond Hévízen – a megoldás pedig nem nagyon érkezik

Ennyi volt: már ezt is tilos a bőröndbe tenni a repülőn

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Új célcsoport jelent kihívást a Balatonnál, nem győzik őket kiszolgálni
Valami nagyon nincs rendben Elon Muskkal – de senki sem meri kimondani, mi az

Így mentené meg Parajdot az új román elnök

Egy doboz cigaretta hozta el az első magyar bankkártyát
