Alaposan meglódulhat a Hévíz-Balaton Airport forgalma: a tervek szerint rendszeres utasszállító járatok indulnának és érkeznének Németországból, a V4-es országokból és Izraelből – tudta meg az Index.
Ez óriási előrelépést hozhat Hévíz, Zala vármegye és egész Nyugat-Magyarország életébe.
„A fejlesztéssel a településünkön szeretnénk elérni az évi 2 milliós vendégéjszakát"
– nyilatkozta a portálnak Hévíz polgármestere. Naszádos Péter szerint a reptér fejlesztése Zalaegerszeg és Nagykanizsa iparára is jótékony hatással lehet.
Korábban a sármelléki reptér fő tulajdonosa – 90 százalékos részesedéssel – a Magyar Turisztikai Ügynökség volt, de nemrég a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) lépett a helyébe. Hévíznek pedig változatlanul 10 százaléka maradt a repülőteret működtető Hévíz-Balaton Airport Kft.-ben.
Az NGM egységes és hatékony működési modellt akar kialakítani a három hozzá tartozó nemzetközi kereskedelmi reptéren: Budapesten, Debrecenben és Sármelléken. Ezek működését a Regionális Repülőtér Holding Kft. hangolja össze.
A Repülőtér Holding létrehozásával az NGM szakít a korábbi, széttagolt üzemeltetési modellel, és központosított, szakmai alapon koordinált rendszert hoz létre, amely az operatív irányításban is aktívan részt vesz
– tudatta a szaktárca a portállal.
Ami pedig kimondottan Sármelléket illeti: az NGM szerint a repülőtér új vendégköröket vonzhat be, különösen olyan utazókat, akik a légi kapcsolat hiányában nem választanák ezt a térséget. Hangsúlyozták:
modern infrastruktúrája révén a reptér képes 150–220 fős repülőgépek kiszolgálására, így alkalmas diszkont- és charterjáratok fogadására Európából és Ázsia közeli régióiból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Trump fegyvereket küld Ukrajnának, és úgy beszél Putyinról, mint egy óvodásról

Ennyi pénzt kapnak a kormánytól azok az iskolás lányok, akik gyermeket vállalnak

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Kiemelt beruházássá nyilvánított egy Lidl áruházat a kormány

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül
