Az MKB Bank 1988-ban adta ki az első magyar bankkártyát, ami ráadásul egész Közép-Kelet-Európában az elsőnek számított.
A bankkártyák ekkor még igazi ritkaságnak számítottak – annyira, hogy az üzletág osztályvezetője személyesen vitte és adta át az első igénylőknek – írja a Budapest Retro Élményközpont Facebook-oldalán, ahol az első, 1991-es bankkártya-reklám is megtekinthető, amit még a Tele5 csatornán sugároztak.
A posztban felidézik, hogy kezdetben csak devizabetéttel rendelkező cégek juthattak bankkártyához, magánszemélyek csak egy évvel később férhettek hozzá, közülük is csak azok, akik legalább kétezer dolláros számlafedezettel rendelkeztek. Az első magyar bankkártyát stilizált Lánchíd-ábrázolás díszítette, Vagyóczky Károly, a Pénzjegynyomda híres tervezőjének munkájaként.
A poszt szerint ugyanakkor egy személyes történet is közrejátszott a bankkártya hazai bevezetésében: az MKB Bank akkori vezetője New Yorkban egy éjszaka kifogyott a cigarettából. Azonban a hotelben csak bankkártyával lehetett fizetni, neki pedig nem volt.
Figyelem, hamarosan sokak bankkártyáját lecserélik
2025 közepétől a Raiffeisen és az Erste bank fokozatosan lecseréli MasterCard betéti kártyáit Visára, míg a MagNet Bank egyszerűsíti kártyakínálatát, és kizárólag MasterCard Standard típusú kártyákat kínál majd. A váltás díjmentes.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Lángszóróval felfegyverzett merénylő tarolt le egy energiaszolgáltatót
Bár távozóban az influenza, egy súlyos baktérium sokakat kórházba juttat
Nagyon fontos határidő tapossa az egyéni vállalkozók sarkát