A madárinfluenza-járvány ellenére lesz elegendő tojás húsvétra - mondta a vg.hu-nak Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke. Mára azok a gazdaságok is visszaállították az állományaikat, amelyeknek a fertőző megbetegedés miatt meg kellett szabadulniuk a tojóktól. A kiesés nem okoz drágulást. (Ennyit költenek a magyarok húsvétkor.)
Az ünnepi beszerzéssel az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem lesz gond, importtojás is kerül a boltokba. Erre nemcsak ilyenkor, de év közben is szükség van. Igaz ugyan, hogy Magyarországon tavaly tíz százalékkal, mintegy 100 millió darabbal nőtt a nagyüzemi tojástermelés, de ez így sem elég. A cél az, hogy tovább növekedjen a hazai mennyiség, és ahogy korábban, Magyarország ismét önellátó legyen tojásból. Tavaly egyébként 2,14 milliárd étkezési tojás fogyott, amiből 600-700 millió darabot háztájiban állítottak elő, és körülbelül ugyanekkora volt az import aránya is - olvasható az InfoRádio.hu-n.
Kapcsolódó
A behozatallal nem az a probléma, hogy túl nagy arányú, hanem hogy így is sok közötte a silány minőségű. Molnár Györgyi, a Magyar Tojásszövetség titkára azt mondta: az Agrárgazdasági Kutató Intézet 200 kiskereskedelmi egységre és csaknem 400 ezer étkezési tojásra kiterjedt felmérése megállapította, hogy az importtojások mintegy 70 százaléka a kisméretű - S és S/M jelölésű - kategóriába tartozik. Ezt a kategóriát az EU-ban korábban csak ipari célokra hasznosították, és az unió nagy részében étkezési tojásként ma is eladhatatlan.
A tojás fogyasztói ára az Egyesült Királyságban a legdrágább (10 tojás 3,12 euróba kerül), Csehországban pedig a legolcsóbb (1,12 euró), ezt csak kismértékben múlták felül a hazai tojásárak (1,18 euró), Németországban 1,39, Ausztriában 1,6, Szlovákiában 1,4 eurót kérnek el 10 darab tojásért. Az elmúlt években a tojás fogyasztói átlagára Magyarországon 2012-ben volt a legmagasabb, elsősorban a kötelező technológiai váltással összefüggésben, akkor 420 forintot kellett fizetni tíz tojásért. Most, minőségtől függően, 360?450 forintot kérnek érte.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító