Az elfogadott törvénymódosítás szerint az egyéni számla a személyi adatok mellett az idei év eleje után bevallott nyugdíjjárulék összegére vonatozó, az adóhatóságtól átvett adatokat tartalmazza.
A parlament változtatott a magánnyugdíjtörvényen is. A jogszabály jelenleg azt mondja ki, hogy a magánnyugdíjpénztárakból visszalépők jogosultak tagi kifizetésük jóváírására az állami nyugdíjrendszerben létrehozott egyéni számlájukon. A módosítással az Országgyűlés a jóváírás kifejezést nyilvántartásra változtatta.
Rogán Antal a zárószavazás előtt sajtótájékoztatót tartott, közölve: a mostani döntés csak az első lépése az egyéniszámla-vezetés elindításának. Jelezte ugyanis, hogy az év végéig jóváírják a 2013 előtti összegeket, beleértve a korábbi magán-nyugdíjpénztári rendszerben teljesített és az állami rendszerbe átkerülő befizetéseket is.
A kormánypárti politikus mindezt azután mondta, hogy az ellenzék tiltakozott a törvényjavaslat miatt, amiért annak értelmében az állami nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számlákra nem vezetik át a korábban felhalmozott megtakarításokat.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap azt mondta: még nem dőlt el, hogyan indulnak az egyéni nyugdíjszámlák, szerinte azonban nem indokolt a korábbi magánnyugdíj-pénztári rendszerben szerzett jogosultságok átvezetése. Rogán Antal viszont hétfői bejelentése előtt - mint tudatta - egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel és Varga Mihállyal is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások