A Tanyafejlesztési Program eddigi 9 éves működése során közel 2800 pályázat részesült pozitív támogatási döntésben, több mint 11 milliárd forint összeggel. Támogatásban részesültek többek között egyéni tanyagazdaságok, induló tanyagazdaságok, tanyagondnoki szolgálatok, valamint a vidéki tanyás térségek önkormányzatainak külterületi közösségi fejlesztései.
A 2014-2020-as programozási időszakban a tanyavillamosítást, valamint a külterületi utak karbantartását támogató intézkedéseket a Vidékfejlesztési Program keretében hirdették meg. Ennek megfelelően a tárca tanyavillamosításra eddig 3 milliárd forint, külterületi helyi közutak fejlesztésére és kapcsolódó gépbeszerzésre pedig 46 milliárd forint támogatást ítélt meg. A tanyavillamosítást elősegítő felhívás 2020. április 3-ig még nyitva áll, ennek keretében pedig még az idei évben újabb döntések születnek az agrártárcánál.
Kapcsolódó
Az előző évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a minisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását, azzal a céllal, hogy magas szintű elismerésben részesüljenek azok az egyéni tanyagazdaságok, amelyek mintául szolgálhatnak más tanyák számára. Mégpedig azáltal, hogy a természeti környezettel összhangban, tájba és az adott térség gazdasági és társadalmi szövetébe megfelelően illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre. A kiírás a napokban jelenik meg az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet honlapján. A díjat több kategóriában hirdetik meg, és - az előző évek gyakorlatától eltérően - pénzjutalommal is jár.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat