Dankó a miniszterelnök javaslatára lett államtitkár 2013. február 1-től. Ő volt az, aki az Index korábbi cikke szerint kétmilliárdos megbízást adott annak a cégnek, amelytől havi félmilliós fizetést kapott.
Az államtitkár egymaga volt a beruházó, a vállalkozó és a beszerzés felügyelője is. Dankó volt a kerítésprojekt végrehajtásáért felelős kormányzati munkacsoport vezetője a Honvédelmi Minisztériumban, valamint ő felügyelte a beszerzést végrehajtó Beszerzési Hivatalt is. De ő volt a versenyeztetés nélkül tendergyőztessé váló HM EI igazgatótanácsának elnöke is. Dankó a céges másodállásáért havi 500 ezer forintos díjazásban részesül.
A menesztett államtitkár inogó székéről már májusban írt a Magyar Idők. A lap akkor azzal lebegtette be Dankó távozását, mint ami a honvédség háza táján történő teljes átalakulások következménye.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások