Február 8-án a Liszt Ferenc Repülőtéren ismeretlenek egy utas poggyászából ékszereket és egy parfümöt loptak el. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói megvizsgálták az utas járatának kiszolgálási körülményeit, annak kezdő és záró időpontját, valamint a rakodási folyamatban résztvevő személyeket - olvasható a rendőrség honlapján.
Mikor tisztázták a rakodási körülményeit, a nyomozóknak feltűnt, hogy az indokoltnál több rakodó tartózkodott a repülőgép poggyászterében és a csomagok szállítószalagon történő berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlan módon késleltette.
Kapcsolódó
A nyomozás eredményeként egy 25 éves vecsési és a egy 22 éves monori rakodót gyanúsították meg a lopás elkövetésével, s a náluk tartott házkutatás során megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.
A két férfit a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Azt még nem tudni, hogy a két elfogottnak van-e köze a korábbi reptéri csomaglopásokhoz - írja a 444.hu.
Közben kiderült, a házkutatásnál Babos Tímea teniszcsillag ékszereit találták meg a két repülőtéri rakodómunkásnál. Babos jó hírről szóló Facebook-posztját az Index vette észre.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot