Lázár János hosszasan válaszol a felkérésre (amelyet a hódmezővásárhelyi Fidesz szervezetétől kapott), többek közt arról ír, a jelölés nagy megtiszteltetés számára, és "volt min gondolkodnia az elmúlt napokban".
A képviselő szerint Hódmezővásárhelyen változásra van szükség, "hiszen még a polgármester úr hívei sem tagadják, hogy a város ma egy helyben topog. Nekem is van dolgom azzal, hogy Hódmezővásárhelyt újraindítsuk, és a város visszatérjen ahhoz a fejlődéshez, ami Almási polgármester úr halálával megszakadt" - idézte a politikust a hvg.hu.
Mégis azt tartom helyes döntésnek, ha nem vállalom el a Fidesz felkérését, és nem szállok ringbe újra a polgármesterségért. Pedig az elmúlt időszak közvélemény-kutatásai azt mutatják, hogy komoly esélyem volna a jelenlegi polgármester legyőzésére.
A politikus szerint párbeszédre van szükség, aztán együttműködésre, hisz benne, hogy a jelölési folyamat végéig megtalálják azt, "aki vissza tudja hozni a város elveszett nyugalmát".
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését