Egyetlen év alatt megduplázódott a gyermekgondozási díjat (gyed) kapó férfiak száma - tudta meg a portál az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi).
A gyed azoknak jár, akik a gyermek születését megelőző két évben legalább 365 napig biztosítottak voltak, tehát dolgoztak vagy a felsőoktatásban, nappali tagozaton tanultak. Az ellátást a gyermek kétéves koráig folyósítják, ikrek esetén egy évvel tovább. Összege a szülő korábbi fizetésének 70 százaléka, felső korlátja a minimálbér kétszeresének 70 százaléka, 2018-ban ez bruttó 193,2 ezer forint.
A gyeddel láthatóan komoly tervei vannak a kormánynak: 2014 óta két gyermekre két, teljes összegű ellátást is fel lehet venni és ekkortól könnyítettek az ikres családok helyzetén az ellátási idő meghosszabbításával. 2014-ben vezették be a gyed extrát is, így a kisgyerekes családoknak nem kellett választani a munka és gyed között: a szülő akkor is megkapta az ellátás teljes összegét, ha a szülő visszament munkahelyére, akár teljes állásban is. 2016 óta még rugalmasabb a rendszer: nem kell megvárni a gyermek egyéves korát, a szülő akár a féléves gyemeke mellett is korlátlanul dolgozhat
Amíg 2016 decemberében a 92 740 gyeden lévő szülő mindössze 4,7 százaléka (4371 fő) volt férfi, addig tavaly már 8057 apa élt az az ellátással, ez a 99 362 gyedes szülő 8 százaléka.
Fotó forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak