A 2016 novembere óta tartó útépítés - a téli időszak után - a földmunkákkal február közepén indult újra. A nyár elejére a magas töltések, a nagy tömegű földműépítések nagyrészt elkészültek, ezen kívül a főpálya alatti átereszek kialakítása, gáz- hírközlési- és elektromos közműkiváltási munkák és a régészeti feltárások is lezárultak.
Júliusban indultak az aszfaltozási munkák, melyek a főpályán - a csomópontokat és hidakat leszámítva - októberre befejeződnek. Októbertől szakaszosan megkezdődik a növénytelepítés és indulnak a forgalomtechnikai munkálatok, valamint a közvilágítás kiépítése. A beruházás keretében három helyen épül zajárnyékoló fal. A 47-es út és az elkerülő út csomópontjánál készülő körhídon október elejére befejeződik a felszerkezet építése, itt az aszfaltozás novemberre várható.
Hódmezővásárhelynek kiemelkedően fontos a beruházás, hiszen naponta mintegy 18 ezer gépjármű halad át a településen, a 47-es főút belvárosi szakaszán keresztül. Az elkerülő út tehermentesíti a város központját, és megóvja a hódmezővásárhelyieket a környezet- és zajszennyezéstől - idézte a közlemény Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi alpolgármestert.
A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósul meg. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium végzi.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?