A rókák vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állategészségügyi hatóság, évente két alkalommal. A több mint 600 millió forintos költségvetésű program 75 százalékos európai uniós társfinanszírozással valósul meg. Idén ősszel Magyarország területének csaknem kétharmadán, mintegy 67 ezer négyzetkilométeren szórják ki a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépről, az immunizálási kampány a lakott területeket, belterületeket nem érinti - közölte a Nébih.
A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében található a vakcina. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el - hangsúlyozta tájékoztatójában a hivatal.
Az érintett települések listája elérhető a Nébih weboldalán. A vakcinázás pontos időpontjáról a települések önkormányzati hirdetőtábláján, illetve külterületén kihelyezett plakátokról lehet tájékozódni.
Eredményes a program
A veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, de vakcinázással a betegség megelőzhető. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. A magyarországi rókaállomány becsült nagysága mintegy 75 ezer egyed.
A Nébih közleménye szerint Magyarországon a betegség a vakcinázási program miatt ritkán fordul elő, utoljára idén februárban mutatták ki a vírust egy rókában. Emberi megbetegedés 1994 óta nem volt.
Az élőhelyek átalakulása miatt egyre gyakrabban lehet rókával találkozni akár nagyvárosokban is. A Nébih idén ősszel szemléletformáló programot indít, amelynek célja, hogy minél többen felismerjék a veszettség tüneteit és gyanú esetén értesítsék a hatóságot, ugyanakkor ne ijedjenek meg a lakókörnyezetükben felbukkanó rókáktól.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit