Az első két hónapban - előzetes adatok alapján - a kivitel 1350 milliárd forint, a behozatal 1555 milliárd forint volt. Folyó áron számolva az előző év azonos időszakához képest a kivitel és a behozatal egyaránt 34%-kal növekedett. Az áruforgalmi mérleg hiánya 205 milliárd forint, ez 55 milliárd forinttal több, mint az egy évvel korábbi. A külkerhiány dollárban 730 millió, euróban 780 millió.
A hajó típusából és annak – mintegy 190 lóerősnek tűnő – motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes a szakértő szerint.
Kyriakos Mitsotakisz szerint visszaélnek az árazási gyakorlatukkal.
Friss kutatások szerint elektromos autóit a korábban hűséges vevőnek számító demokrata szavazók bojkottálják az USA-ban.
Matolcsy Györgyék döntése a hitelek kamatait és a forintot is érintheti.
Az áldozatok tízezreitől Rishi Sunak brit miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot kér.
A katolikus egyház továbbra sem zárja ki, hogy léteznek csodák, de egészen biztosan nem annyi, amennyi az interneten terjed.