A szeszes italokkal és a dohányárukkal bővíti idén áprilistól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azon termékek körét, amelyek árváltozását nem veszi figyelembe a maginfláció kiszámításához.
„A szeszes italok és a dohányáruk árát az utóbbi években jelentősen befolyásolta a jövedéki adó mértékének rendszeres, éven belüli többszöri, európai uniós jogszabály által előírt változtatása, így az európai intézmények gyakorlatát is alapul véve döntött a KSH a maginflációs mutató számításának módosításáról” – emeli ki Quittner Péter, a KSH Fogyasztói árak osztályának vezetője.
Összetételének változásából adódóan a maginfláció a korábbi 73 százalék helyett a teljes fogyasztóiár-index 63 százalékát fedi le. Számítása a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően továbbra is az index újrasúlyozásával történik. A KSH a korábbi gyakorlatához híven a gyorstájékoztatókban publikált szezonálisan kiigazítatlan maginfláció mellett az idősort szezonálisan kiigazítva is közzéteszi.
Mi a maginfláció?
Az árszínvonal-változás középtávú változásainak egyik legfontosabb mutatószáma, elsődleges célja, hogy kiszűrje a fogyasztóiár-indexből az olyan, egyszeri, átmeneti és nem piaci eredetű árhatásokat, mint például a hatósági döntések vagy a rendkívüli időjárás.Korábban a KSH a nem feldolgozott élelmiszereket, a háztartási energiát, a járműüzemanyagokat, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszereket, valamint a hatósági áras szolgáltatásokat hagyta ki a fogyasztóiár-indexből a maginfláció számítása során. A mostani változtatás eredményeként bővül ezen termékek köre.
A maginflációs mutató 1994. decemberi bázison készül, így összetételének változása miatt 2021. áprilisban az idősort a KSH visszavezeti 1995. januárig, amiből adódóan egyszeri jelleggel visszamenőlegesen a teljes maginflációs idősor megváltozik ezen időpontig.
A változást követően a maginflációs mutatószám először a Központi Statisztikai Hivatal 2021. május 11-én esedékes Fogyasztói árak, 2021. április gyorstájékoztatójában jelenik meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Előkerült Varga Judit, nagy megpróbáltatás előtt áll

Ha ez bejön, nyáron örömtáncot járhatnak az autósok

Berobbant egy új pénzes megoldás, tízből öten így csinálják

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Az igen! Kétmilliárd forintos nyerővel szállt ki valaki a Magyar Telekomból

Horrorisztikus állapotok várhatók az M1-esen, mentik, ami menthető

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat
