Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hiánylistáján csak idén 190 készítmény hiányzik, köztük olyan fontos orvosság is, mint az agyhártyagyulladás elleni, illetve a tetanuszoltás - írja a Népszava. A gyógyszerhiány orvosi szakkifejezéssel élve krónikus lett.
A napilap idézi az egyik olvasóját, aki érszűkületére új gyógyszert kezdett szedni, ami nagyon hatásosnak bizonyult, ám gyártási probléma miatt eltűnt a patikákból. A helyette kapott készítmény nem ér semmit: visszatértek a panaszai.
Kapcsolódó
A gyógyszerhiány nem magyar jelenség, mindenütt van ellátási zavar, amelyet sokszor az okoz, hogy a politika bénán nyúl bele a piaci szabályozásba. A gyártók oda viszik a termékeiket, ahol többet kapnak értük, az is előfordul, hogy ha egy gyógyszer túl olcsóvá válik, akkor "pihentetik", azaz felfüggesztik az előállítását.
A nyitókép forrása: Shutterstock.com
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért