Az elmúlt napok hűvösebb, változékonyabb időjárása után hétvégétől délnyugat felől alapvetően száraz, egyre melegebb levegő érkezik térségünkbe, így ismét beköszönt a kánikula, jövő hét kedden és szerdán a legmelegebb órákban 37-38 fokot is mérhetünk - olvasható az Időkép oldalán.
Sok-sok napsütésre készülhetünk, inkább csak vasárnap a Dunántúlon lehet erősebb a gomoly-felhőképződés és fordulhat elő elszórtan egy-egy zápor, zivatar. Szombaton és a jövő hét első napjaiban csapadékra nem kell számítani.
Kapcsolódó
Fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés: szombaton 27-32, vasárnap már 30-35, a jövő hét első napjaiban pedig 33-38 fok lesz jellemző délutánonként, és az éjszakák is egyre kevésbé hoznak felfrissülést. A hőséget inkább csak vasárnap és kedden a Dunántúlon enyhíteti kissé a megélénkülő, északnyugaton olykor megerősödő déli-délkeleti szél, a többi napon mérsékelt marad a légmozgás.
Az időjárás kiváló lesz strandoláshoz, tavaink, így a Balaton vízhőmérséklete is újból emelkedni fog. Az UV-sugárzás szintje viszont nagyon erős lesz, ezért délelőtt 10 és délután 4 óra között célszerű kerülni a tűző napfényt, szalmakalapot, napszemüveget viselni, illetve magas faktorszámú fényvédő krémekkel védekezni a leégés ellen.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ