A témát megvitatták és semmilyen döntést nem hoztak, megállapították, hogy a kérdés bonyolult, inkább a célokat szerették volna kijelölni - mondta Kósa Lajos a Tv2 Mokka című műsorában. Szerinte a cél az, hogy akár jópofának tartja valaki, akár nem, "se horogkeresztes pólót, se sarló-kalapácsos sört ne lehessen árulni" - írja az MTI.
A józan ész szabályait be kell tartani, például a művészeti felhasználást, adott esetben egy kiállításon történő bemutatást meg kell engedni. Vannak olyan termékek is, amelyek a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője -, egy ásványvíz- és egy tornacipőmárkát említve példaként. A Heinekennel kapcsolatban ugyanakkor azt mondta: épp ez a cég volt az, amely 1951-ben levette söréről a vörös csillagot, mert értelmezése szerint önkényuralmi jelképként volt értékelhető. (Új front nyílt a magyar sörháborúban.)
Kósa Lajos a tervezett szabályozással kapcsolatban azt mondta: meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy adott esetben ezt egy nemzetközi fórumon is meg tudják védeni.
Botkának is odaszúrt
A frakcióvezető Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt javaslataival kapcsolatban azt mondta: programjából általános adóemelés következik. Felidézte: Botka László parlamenti képviselőként megszavazta a lakásadót, amiről szintén azt mondták a szocialisták, hogy "fizessenek a gazdagok", de valójában mindenkit sújtott. A Gyurcsány-Bajnai kormányok programjának eredményeképp adóemelések voltak, megszorítások, és "ingyenpénzosztással" akartak maguknak politikai tőkét kovácsolni, ami azonban az országot tönkretette - mondta.
"Egyszer már tönkretették az országot az ilyen hülyeségekkel, jobb lenne ettől megóvni magunkat" - fogalmazott Kósa Lajos, aki szerint a szocialisták minden mondata mögött adóemelés van.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot