A befektetési bank egy hete 2,8 százalékról 2,2 százalékra fogta vissza előrejelzését, most viszont már úgy véli, hogy nem lesz növekedés - írja az MTI.
A BofA szerint a koronavírus járvány által elsőként sújtott Kína hazai összterméke (GDP) 30 százalékkal, vagy talán még ennél is nagyobb mértékben zsugorodik az első negyedévben. A termelés újraindulásával az ázsiai ország gazdasága növekedni kezd, de csak szerény mértékben és a GDP-bővülés jövőre is kisebb lesz az elmúlt évekhez képest. Kínai gazdasága tavaly 6,1 százalékkal nőtt.
A bank előrejelzése szerint a koronavírus terjedésével a második negyedévben az amerikai GDP rekordmértékben, 12 százalékkal csökkenhet az előző negyedévhez képest. A bank várakozása szerint az amerikai gazdaság a második fél évben kezd helyreállni, aminek az üteme az állam beavatkozásának a nagyságától és hatékonyságától függ.
A Bank of America előrejelzése szerint idén 1,7 százalékkal mérséklődhet az euróövezet GDP-je.
Koronavírus
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak