Vasárnap először fordult elő, hogy kevesebb halálesetet jelentettek, és reményei szerint ez azt jelentheti, hogy a vírus terjedése lassulhat. Azt is hozzátette: ezt még korai lenne kimondani - idézi a tájékoztatót az MTI.
Az Egyesült Államokban - a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint - helyi idő szerint vasárnap délelőtt több mint 321 ezer diagnosztizált fertőzöttet és több mint 9100,a vírus okozta Covid-19 betegségben elhunytat tartottak számon.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Delaware államot és Észak-Dakotát, ami azt jelenti, hogy ezek a tagállamok is külön szövetségi anyagi segítséget kapnak a vírusellenes küzdelmükhöz. Az Egyesült Államokban eddig 42 tagállamot nyilvánított az elnök katasztrófa által sújtott vidéknek.
Vasárnapra erőteljesen megnőtt a vírusfertőzöttek száma New Jerseyben és Louisiana államban is. Louisianában több mint 12 ezer új fertőzöttet regisztráltak és 409 ember halt bele a vírus okozta kórba. John Bel Edwards,
Louisiana kormányzója újságíróknak azt mondta, az államban a hét végére már nem lesz elegendő számú lélegeztetőgép, noha a kormányzat a szövetségi tartalékból szombaton további 200 lélegeztetőt küldött. Louisianában már mobilkórházakat is felállítottak.
Dan Barbossa, a Ford gyár szóvivője vasárnap egy televíziós interjúban közölte: a cég egyik leányvállalatánál Michiganben tíz másodpercenként gyártanak egy arcvédő maszkot. Az egymilliomodik újonnan készült maszkot vasárnap szállították el New Yorkba.
Missouriban és Alabamában is kijárási korlátozásokat rendeltek el a kormányzók.
Jerome Adams altengernagy, az Egyesült Államok tisztifőorvosa a Fox televíziónak vasárnap nyilatkozva leszögezte: a következő hát drámai lesz, a megbetegedések és a halálesetek száma exponenciálisan fog növekedni. "Ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk, csak azzal a különbséggel, hogy a tragédia nem korlátozódik egyetlen helyszínre" - fogalmazott, utalva a második világháborúban megtámadott hawaii Pearl Harbour tragédiájára és a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen elkövetett terrorista merényletekre. Hozzáfűzte: a tragédia "az egész országban bekövetkezik, és azt akarom, hogy az amerikaiak megértsék ezt".
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság