Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közleményében köszönetét fejezte ki a türelemért, a megértésért és azért a toleranciáért, amelyet a járványhelyzet miatt bevezetett intézkedések következtében tanúsítaniuk kellett mindenekelőtt a szomszédos országokba ingázóknak vagy az üzletembereknek, illetve mindazoknak, akiknek külföldre kellett utazniuk.
A koronavírus-járvány miatt a kormány tavaly szeptember elsejétől állította vissza ideiglenesen Magyarország teljes schengeni belső határszakaszán a határforgalom-ellenőrzést és a határőrizetet. Ezt azóta többször meghosszabbították, legutóbb június 23-áig - írja az MTI közleményére hivatkozva.
A rendőrség közleménye szerint korlátozás nélkül utazhat Magyarországra állampolgárságtól függetlenül az, aki - a polgári légijárművel történő beutazást leszámítva - Horvátország, Ausztria, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia területéről lép Magyarországra.
Ugyancsak korlátozás nélkül utazhat, aki a Magyarországra belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül átesett a Covid-19 betegségen vagy felmutatja - akár applikáción keresztül - védettségi igazolványát, valamint az azon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványát. Beléphet vele a felügyelete alatt álló 18 éven aluli is.
Beléphet továbbá az is, aki a védettségi igazolások elismeréséről szóló rendelet szerinti ország által kiállított védettséget igazoló hatósági igazolvány felmutatásával igazolja a koronavírus elleni védettségét, valamint a felügyelete alatt álló 18 éven aluli is.
A rendőrség honlapján részletes tájékoztató olvasható többi között a magyar állampolgárok, a magyar állampolgársággal nem rendelkezők határátlépéséről, a sporteseményekre és a kulturális rendezvényekre belépés szabályairól, a Magyarországon átutazókra vonatkozó szabályokról, a repülőtérre vagy repülőtérről történő tranzit speciális szabályairól - írja az MTI.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ