Az már most tudható, hogy ingyen mindenkinek nem jut majd az oltóanyagból. A magyar kormány 23 éve minden évben - idén is - itthon legyártat 1,3 millió adag influenza elleni vakcinát. Egyedül 2009 volt kivételes, amikor 2,3 millió embert oltottak a madárinfluenza ellen is. Átlagosan az állam által biztosított mennyiségnek az 50-75 százaléka fogyott el egy-egy szezonban - például tavaly a készítmények alig felét használták el.
Most viszont - ha Google-érdeklődés hűen tükrözi az oltási szándék növekedését -, hiány lehet majd a hazai gyártású 3Fluart alapvakcinából is. Sőt kevésnek bizonyulhat az a 100 ezer adag Vaxigrip Tetra vakcina is, amelyet a kormánynak most sikerült közvetlenül a gyártótól megvásárolnia - írta a napilap.
Noha a lap által megkérdezett háziorvosok arról beszélnek, hogy fokozottabb az érdeklődés mint bármikor korábban a vakcina iránt, pontos adatot nem tudnak mondani. Az állam által térítésmentesen biztosított magyar oltóanyagot ezekben a napokban szállították ki a praxisokba.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt