"Azt látjuk, hogy a harmadik hullám veszélye minket is fenyeget, ugyanakkor az eddigi nagyon következetes járványügyi intézkedéseknek köszönhetően eddig el tudtuk kerülni" - mondta Szentkirályi Alexandra, aki arról is beszélt, hogy mindent megtesznek azért, hogy ez a következőkben is így legyen.
Úgy véli, ebben nagy segítséget jelent, hogy elkezdődtek az oltások, és "Magyarország pedig nem csak a lassan csordogáló brüsszeli vakcinákra tud (...) számítani", hanem az oroszra és majd a kínaira is.
"Folyamatosan érkeznek a vakcinák, és úgy kalkulálnak, hogy már május végére 3,5 millió emberrel többet be tudnak majd beoltani Magyarországon, mint például a hasonló méretű Portugáliában" - mondta a kormányszóvivő. Azzal számolnak, hogy március elejére már egymillió védett ember lehet, aki vagy oltást kapott, vagy már átesett a fertőzésen. Április elejére ez a szám a kétmilliót is elérheti, vagy meg is haladhatja azt a kínai vakcinával.
A védettséget igazoló okmányról szólva Szentkirályi Alexandra azt mondta: a kormány nyitott egy összeurópai módszerre, de a vakcinák pluszbeszerzésének köszönhetően Magyarország jóval előrébb lesz, "mint az Európai Unió általában, vagy egyes tagállamai". Ezért jogos volt az az igény, hogy saját okmányt adjanak ki - magyarázta az okokat. Az, hogy az okmányhoz milyen jogosítványok társulnak majd, részben attól is függ, hogy az újraindítás kérdését körbejáró, jövő héten induló, online konzultáció milyen eredménnyel zárul.
Csütörtökre 1862 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 381875 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma pedig 13 444-re emelkedett.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot