A 41 éves férfi idén márciusban koronavírus fertőzése miatt életveszélyes állapotban került be az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Intenzív Osztályára. Itt előbb gépi lélegeztetésre, majd műtüdő (ECMO) kezelésre szorult, utóbbi során a szervezet teljes oxigénellátását ez a külső eszköz biztosította.
"A koronavírus-fertőzés következtében végstádiumú tüdőroncsolódás alakult ki a betegnél, ezért felkerült az Eurotransplant sürgősségi várólistájára” – tájékoztatta a Semmelweis Híreket Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikájának igazgatója, aki az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) végrehajtott tüdőtranszplantációt végezte.
Nemzetközi szinten eddig kevés számú tüdőátültetésre volt szükség koronavírusos megbetegedés miatt, Magyarországon pedig ez volt az első ilyen eset – mondta el az egyetem docense, aki az OOI Mellkassebészeti Központjának is a vezetője.
A sikeres műtétet követően a beteg rehabilitációját az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet végezte, utógondozása pedig a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján folyik, amely 2008 óta végzi ezt a tevékenységet egyedüli, országos centrumként felnőttekben - írta a lap.
„A tüdőátültetésen átesett páciensek gondozása élethosszig tart, ez egy rendkívül intenzív és szerteágazó orvosi munkával járó folyamat. A tüdő esetében rendszeresen kell ellenőrizni a beültetett szerv állapotát, különös gondosságot igényel a kilökődést gátló gyógyszerek beállítása és a fertőzések rizikójának is ez a szerv van leginkább kitéve” – hangsúlyozta a portálnak Müller Veronika igazgató, hozzátéve, hogy az utógondozás csapatmunka, a feladatokban gyakorlatilag a klinika minden munkatársa részt vesz.
A beteg már a kötelező kontrollvizsgálaton is átesett, az állapota jó. Müller Veronika szerint az ő esete is mutatja, mennyire fontos, hogy országszerte minél több arra rászoruló tüdőbeteg felkerüljön a várólistára
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot