A népegészségügyi központ tájékoztatása szerint egyes laborokban azért lehet az omikronvariáns aránya 90 százalékos a mintákban, mert az általuk vizsgált minták eleve egy szűkebb csoportból - például külföldről érkezők vagy adott területen élők - származnak.
"Ráadásul a fővárosi laboratóriumok mintáiban magasabb az omikron részaránya, ahogy magasabb a megbetegedések száma is, hiszen a népsűrűség is Budapesten a legnagyobb" - írták.
A területi laboratóriumok adatai tehát nem reprezentálják sem térbeli eloszlásban, sem korcsoportban, sem kórházi ellátásban a hazai lakosságot - hangsúlyozta az NNK.
Magyarországon az NNK rendelkezik országos mintákkal, hiszen ide küldik be a laboratóriumok az omikrongyanús mintákat további vizsgálatra. Az NNK a variánsok szűrését nemzetközi protokoll alapján, kétlépcsős rendszerben végzi, a variánsok megerősítését csak a referencialaboratóriumok végezhetik, amely Magyarországon az NNK laboratóriuma - tették hozzá.
A népegészségügyi központ ismét felhívta a figyelmet az oltás, illetve a megerősítő oltás felvételének fontosságára, amellyel megelőzhető a betegség súlyos lefolyása.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja