A korábbi 0,8 százalékos recessziós várakozását felülírva most már 3,2 százalékos zsugorodást vár idén a hazai gazdaságban az ING.
Virovácz Péter elemző szerint vegyesen számítottak tényadatokból és puha, bizalmi mérőkből, ezek alapján a második negyedév lehet a mélypont, amennyiben nincs további elhúzódás a járvány okozta leállásban.
Kapcsolódó
Némi bizakodásra adhat okot, hogy a februári termelési adatok kedvezőek voltak, és vannak gyárak, amelyek áprilisban valamilyen formában újraindítják a termelést.
Az ING a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fellépését kellően határozottnak tartja ahhoz, hogy megóvja a forintot, lévén a jegybank kamatot emelt, és további hitelprogramokkal igyekszik segíteni a gazdaságot.
A költségvetési oldalról, amit a kormány az össztermék 18-20 százalékának megfelelő csomagnak szán - az MNB lépéseit beleszámolva - úgy tűnik, hogy a meglévő tartalékok átcsoportosításában dolgoznak, illetve előre beleszámolnak újabb különadókat. Vagyis "új pénz" csak elvétve szerepel az tervek között
Virovácz szerint ezek alapján könnyen elképzelhető, hogy a mostani 3,2 visszaesési előrejelzés is optimistának bizonyul.
Koronavírus
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak