A politikus egy ivóvízprojekt támogatási szerződésének aláírása után beszélt a hangsúlyozottan ötletszintű felvetésről. Mint mondta, ezt azért Szerencsen ismertette, mert évszázados múltra tekint vissza a cukorgyártás, amely évekkel ezelőtt - sokak fájdalmára - befejeződött, és egy új gyár akár a Hegyalja kapujának nevezett városban is felépülhet.
A politejsav előállításához cukor kell, a cukorhoz pedig cukorrépa, vagy más olyan növény - például kukorica - szükséges, amelyből cukor nyerhető ki. Számítások szerint 15-25 milliárd forintos beruházás révén létrejöhet olyan gyártókapacitás, amely ezt a terméket előállíthatja.
A részletekről szólva úgy fogalmazott: tervük, ötletük érinti a környezetvédelmet, a mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést, az élelmiszerbiztonságot és a munkahelyteremtést egyaránt.
A politejsavból olyan műanyagot lehet előállítani, amely hasonló rugalmasságú, mint a kőolajszármazékok, ám azoktól sokkal környezetbarátabb, 62 Celsius-fok fölött 90 nap alatt vízre és szén-dioxidra bomlik le.
Az államtitkár külön is hangsúlyozta: mindaddig, amíg az uniós cukorkvóta érvényben van, nem élelmezési célokra gyártanának cukrot, hanem környezetbarát műanyag előállítására.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják