Nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá, sőt "közép-európai szinten meghatározó ikonikus helyszínné és szervezőközponttá" kell válnia a Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) - szemlézi a hvg az Emberi Erőforrások Minisztériumának előterjesztését, amelyet később fogadhat el a kormány. A javaslat szerint a változás érdekében megdupláznák a PIM költségvetését. Az intézmény 2019-ben 2,9 milliárd forintból gazdálkodik, amit 2020-ban 6,1 milliárd, 2021-ben 5,8 milliárd, 2022-ben pedig 5,4 milliárd forintra növelnének.
A koncepció szerint az intézménynek "vissza kell térnie, illetve vissza kell vennie az eredeti szerepét, miszerint ez a magyar irodalom háza". A PIM a közbeszéd alakítójaként: "Ha úgy tetszik: politizáljon. Álljon bele az európai és magyar értékek védelmébe. Generáljon társadalmi vitákat. Provokáljon ki produktív konfliktusokat". A PIM-et ki kell mozdítani az elitek klubja berendezkedésből, a horizontját ki kell tágítani, (...) a jövőben minden erejével azon kell lennie, hogy az "író ír írónak" berögzült gyakorlatát felülírja."
A PIM feladatai más szervezetek beolvasztásával is bővülnének. Jelenleg a Kárpát-medencei tehetséggondozó gyakorolja a tulajdonosi jogokat egy másik, kevésbé ismert szervezet, a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. felett. A jövőben a múzeum alá tolnák be ez utóbbit, amelynek feladata jól felkészült, a magyar érdekeket szem előtt tartó újságírók képzése lenne. A PIM alá betagolt nemzeti tehetséggondozó "ösztöndíj programot alapít, létrehoz egy oktatási bázist", együttműködve "különféle médiavállalkozások tulajdonosaival és vezetőivel".
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró