A dunai vízirendészet információi szerint a Duna lassúbb folyású mellékvizein megjelent az egybefüggő, de még vékony jégtakaró. A gyorsabb mellékvizeken és a főmederben is lassan megkezdődhet a jegesedés.
Ahogy a nyári fürdési idénynek megvannak az áldozatai, sajnos az előírások nem ismeretéből vagy be nem tartásából eredően a jeges vizek is veszélyesek. A vízirendészeti szolgálat szeretné, ha ebben az évben csökkennének a balesetek, ezért indokoltnak tartja, felhívni a lakosság figyelmét a jégen való tartózkodás és közlekedés legalapvetőbb rendelkezéseire.
A legfontosabb, hogy a szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. (A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 centimétert.)
Tilos a szabad vizek jegén tartózkodni:
- éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,
- járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,
- kikötők és veszteglőhelyek területén,
- folyóvizeken és azok mellékágain.
Teherbírást csökkentő tényezők:
- fenékről előtörő kisebb, nagyobb források
- csatorna-bekötések
- áradás, apadás által kialakított jégmozgás
- felmelegedés a jégréteget elvékonyítja, ami a jégen tartózkodók számára veszélyes lehet.
Folyóvizeken jellemző a befagyás folyamatában, hogy a már "beállt" jégmezőre újabb és újabb táblák torlódnak, rakódnak, amelyek nem biztonságosak, ezeken tilos közlekedni, mert életveszélyes - olvasható.
Felhívjuk azon gazdálkodó egységek, horgászegyesületek, horgászok és magánszemélyek figyelmét, akik valamely vízterület tulajdonosai, kezelői, hogy amennyiben a jégen léket vágnak, jégkitermelést folytatnak, kötelesek a jégmentessé vált területet távolról felismerhető módon, egy méter magasságban elhelyezett, legalább 10-10 centiméter széles piros-fehér csíkozású korláttal megjelölni, körülhatárolni! Aki a jégen 1 négyzetméternél kisebb léket vág, köteles a jégmentessé vált területet legalább 50 méterről jól felismerhető módon megjelölni, amelyhez a vízparton található természetes anyagokat (nád, sáskéve, száraz ágak) is fel lehet használni - olvasható a police.hu-n.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin