Az utasforgalom stabil növekedése januárban is egyértelműen a stratégiai partnereiknek, a Wizz Air és a Lufthansa City Line légitársaságoknak köszönhető.
Tavaly december óta már Európa és Izrael nyolc gazdasági és turisztikai szempontból is rendkívül fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése a cívisvárosnak, és így a kelet-magyarországi régióknak. Az idén további növekedésre számítanak a külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számát illetően is.
Kapcsolódó
Tamás László tájékoztatása szerint 2018-ban tovább bővül a debreceni repülőtér kínálata: március 29-től a Lufthansa kedd és szombat kivételével már hetente 5-ször szállít majd utasokat Debrecen és München között. (Ezek a járatok érintettek a csomaglopási ügyben.)
A nyári charter szezon a rendszeres német beutazó charter gépek mellett Törökországba heti kétszer, Görögországba, Bulgáriába és Egyiptomba heti egy-egy alkalommal indítanak járatokat. A nyár újdonsága Barcelona lesz, ahova június közepétől szeptember végéig közlekednek járatok Debrecenből.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val