Pénteken már többnyire mérsékelt marad a szél és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A déli óráktól viszont a Dunántúlon nyugat felől helyenként, majd este, késő este már az ország középső harmadán is előfordulhat néhol eső, futó zápor. A leghidegebb órákban 8-14 fok lehet. Napközben 22-27 fokig melegszik fel a levegő.
Szombaton a napsütés mellett a déli országrészben kevesebb, északon több lesz a gomolyfelhő. Főként utóbbi tájakon van nagyobb esélye zápor, zivatar kialakulásának. Az északnyugatira forduló szelet nagy területen kísérik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul.
Kapcsolódó
Vasárnap a keleti, északkeleti megyékben lehet néhol zápor, esetleg zivatar, de másutt sok napsütés várható csapadék nélkül. A minimumhőmérséklet szombaton 11 és 16, vasárnap 10 és 15 fok között valószínű. A nappali maximumok 22 és 27 fok között alakulnak.
(Egy korábbi jóslat is hűvösebb júliust jelzett előre)
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik