A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 5,7 kilométernyi közút felújítását kezdte meg 1,196 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével május elején Komárom-Esztergom vármegyében.
- A leghosszabb egybefüggő felújítás Kesztölc két kilométeres bekötő útján valósul meg,
- valamint rendbe hozzák a Tatabánya-Kisbér összekötő út 1,5 kilométeres részét,
- illetve rövidebb szakaszokat érintő javítások várhatók a bokodi lakótelepi úton, a Bokod-Kecskéd és a Tarján-Tata összekötő úton.
A beruházások a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósulnak meg.
A szakemberek gondoskodnak a burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, majd a teljes felületen kopó réteget terítenek és új padka épül.
Sor kerül a közlekedési táblák cseréjére és új burkolati jelek festésére.
Kátyúk és úthibák országában élünk, hamarosan nagyszabású felújítás javíthat a helyzeten
Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása kezdődik tavasszal, amire már sok hazai autós várhatott, hiszen jelentős anyagi kárt jelent a gépjárművek karbantartása, amit tetéznek a kátyúkárok. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot