A Magyar Közlönyben megjelent határozat a közigazgatási bírósági szervezet létrehozásának és működésének előkészítésével kapcsolatos kiadásokat megrövidítette 2 milliárd 643 millió forinttal, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek átutalt 2 milliárd 859 milliót.
Az egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása 1 milliárd 913 millió forint lett.
A kormány elvett a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól 9 milliárd 50 millió forintot és ebből tovább utalt a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak 2 milliárd 643 milliót.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az egyetemek és főiskolák támogatására 3 milliárd 501 millió forintot kapott.
A World Robot Olympiad megszervezésével kapcsolatos kiadásokra 1,9 milliárd forint fordítható.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a külképviseletek igazgatására 596 milliót fordíthat az átcsoportosított pénzből.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma keretében működő Klebelsberg Központ támogatása 450 millió forint.
A művészeti tevékenység támogatására 600 millió, míg az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatására 7,7 milliárd forint fordítható.
A kiemelt sportegyesületek működésének támogatására 2,5 milliárd forintot ítélt meg a kormány.
A Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítása 2 milliárd forinttal csökkent. Ugyanakkor az Operaházhoz tartozó Eiffel Műhelyház és Próbacentrum beruházása 5 milliárd 492 millió forinthoz jutott.
Legolvasottabb
Eltűnt egy fül-orr-gégész főorvosnő, nagy baj lehet ebből
Megszólalt a sztárelemző: Trump még a barátainak is ritkán ad valamit ingyen
Vezető hír Moszkvában, hogy a Magyarországra tartó orosz energiaszállítmányok mentesülnek az amerikai szankciók alól
A Z generáció beintett a régi munkahelyi szabályoknak – kiderült, mit akarnak valójában
Csak egy évre adott mentességet Trump, nem örökre
Figyelmeztetést kapott Magyarország – ha így folytatják, meglesz az ára
Sokkoló eredmény: ezt rejtik valójában a Temu és Shein csomagok
Aki délután kettőig nem intézkedik, az nagy bajba kerülhet
Tízmilliós nagyvárost kell evakuálni vízhiány miatt