Magyarországon elsőként elinduló finanszírozási formát (feltételesen visszatérítendő támogatás) alkalmazó felhívás az Európai Unióban is egyedülállónak számít, ez idáig mindösszesen Portugáliában érhető el hasonló elven működő pályázat - hangsúlyozta az államtitkár a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) új EU-s forrásainak elosztásáról.
A Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című kiírásban a mikro-, kis- és középvállalkozások 5 és 40 millió forint közötti támogatást igényelhetnek új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztésekhez - ismertette Rákossy Balázs.
Kapcsolódó
A konstrukcióban a pályázó teljesítménye a támogató által előre meghatározott eredményességi céloknak a projektmegvalósítást követő fenntartási időszakban való visszamérése révén kerül összevetésre a beadáskori állapottal. Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól.
Az államtitkár szerint fontos részlet, hogy a várakozások szerint az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt a kedvezményezettek kiemelt figyelmet fognak fordítani a - várhatóan jövőbeli gazdálkodásukra is jelentős hatással bíró - projektek hatékony végrehajtására.
A feltételesen visszatérítendő támogatási forma alkalmazásával olyan fejlesztések támogathatóak, amelyek eredményeképpen a kedvezményezettek a saját múltbeli pozíciójukhoz képest mérhető fejlődést érnek el - jegyezte meg.
Amennyiben a pályázati konstrukció tapasztalatai visszaigazolják majd a várakozásainkat, és sikereket ér el ez az új támogatási forma, akkor a jövőben hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel való megjelenésére is lehet számítani - tette hozzá az államtitkár.
A program keretében a tervek szerint több mint ötven vállalkozás technológiai modernizációja valósulhat meg, a támogatási kérelmeket 2019. november 21-én 9.00 órától lehet benyújtani - ismertette az államtitkár.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról