Magyar építészet és építőművészet kategóriában Kovács Csaba, építész, belsőépítész; magyar képzőművészet kategóriában Szőcs Miklós TUI szobrászművész; magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Bolyai János Matematikai Társulat; magyar tudomány kategóriában Kondorosi Éva, molekuláris biológus; magyar sajtó kategóriában Rónai Egon újságíró, televíziós-rádiós műsorvezető, riporter vehette át az elismerést.
A magyar sport kategóriában Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszezők kapták a díjat. Magyar irodalom kategóriában Kovács István költő, műfordító, történész, polonista; magyar népművészet és közművelődés kategóriában Héra Éva közművelődési szakember; magyar zeneművészet kategóriában Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester; magyar színház- és filmművészet kategóriában Básti Juli színművész kapta az egyenként 15 millió forinttal járó díjat. Takács-Nagy Gábor helyett külföldi koncertje miatt testvére, Takács-Nagy Katalin vette át a díjat.
Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében felidézte, hogy a pandémia miatt tavaly nem tarthatták meg a hagyományos díjátadót, helyette tíz olyan, az egészségügyben tevékenykedő civil szervezetet díjaztak 20-20 millió forinttal, amelyek tevékenységében a járvány jelentős károkat okozott.
"A rendkívüli helyzetek általában rendkívüli embereket hoznak felszínre, ezért napjainkban különösen felértékelődött a tudósok szerepe" - mondta Csányi Sándor, hozzátéve: azt kívánja, hogy minél előbb találjanak megoldást a mostani világjárványra, ami rombolja a gazdaságot, a társadalmat és fájdalmas tragédiákat okoz a családoknak.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek