A stadion építése és környezetének rekonstrukciója a tervek szerint ősszel kezdődhet és 2014 tavaszán fejeződhet be.
Bordás Péter felelős tervező május elején a látványtervek bemutatásakor elmondta: Magyarország első 4. generációs stadionja épül fel a cívisvárosban, vagyis a labdarúgó-mérkőzések rendezésén túl más események megtartására is folyamatosan alkalmas létesítmény születik. A 20 020 férőhelyes stadion terveinek engedélyeztetési eljárására a nyáron kerül sor, ősszel pedig nyílt közbeszerzési eljárással választják ki a kivitelezőt. Ha a tender eredményes lesz, ősszel a munkálatok is elindulhatnak.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény legfőbb célja a hatósági engedélyezési eljárások felgyorsítása, az ügyintézési határidők csökkentése. A törvénynek közvetlenül az ügymenet gyorsítását szolgáló szabályai mellett az egyes hatósági és szakhatósági hatáskörök kormányrendeletben egyedileg történő telepítése is a szakszerűséget és a gyorsaságot kívánja elősegíteni.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az