Az idén, júliusig bezárólag a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 243 400 forint volt.
Nem meglepetés, hogy a bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási szektorban voltak a legmagasabbak (501 600 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 900 forint).
A KSH megállapította azt is, hogy a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 192 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, összege átlagosan 9800, illetve 9300 forint volt.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 159 400 forint volt. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 166 200 forintra becsülhető. A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 900 forint volt.
Ennyivel nőttek a fizetések
A kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi állapothoz képest. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,5, ezen belül a vállalkozásoknál 3,6, a költségvetés területén 3, a nonprofit szervezeteknél pedig 3,3 százalékkal nőttek a keresetek.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek - 0,1 százalékponttal - kisebb ütemben emelkedtek, mint a keresetek. A munkajövedelem 3,4 százalékkal volt magasabb. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9 százalék volt.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt