Bár az elektronikus megoldások egyre népszerűbbek, Magyarország továbbra is a készpénz rabja - derül ki a legfrissebb jegybanki adatokból.
Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar polgárra csaknem 50 ezer forint készpénz jut.
Kapcsolódó
Itt az új rekord
Idén augusztus végén ugyanis a forgalomban lévő készpénzállomány 4 815 000 000 000, azaz 4 815 milliárd forintot tett ki. Ez minden idők legmagasabb értéke - legalábbis 1998 januárja óta mindenképpen, azóta állnak rendelkezésre erről idősoros statisztikák.
Összehasonlításképpen: 1998 augusztusában 704 milliárd forintot tett ki a készpénzállomány, majd fokozatosan hízott. Négy évvel később 1258 milliárdnál jártunk, 2007 augusztusában pedig először lépett 2000 milliárd fölé. Azóta pedig a két és félszeresére nőtt.
A pénzügyminiszter sincs oda érte
Magyarország készpénzmániája már a kormánynak sem tetszik. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly például azt mondta, hogy a készpénz népszerűségében szerepet játszik a tranzakciós illeték, a bankkártya-elfogadóhelyek alacsony száma, fenntartásuk költsége, valamint az is, hogy a bankkártyával ingyenesen felvehető készpénz mennyisége és az ingyenes felvételi alkalmak száma korlátozott. Azokban az országokban, ahol magas a készpénzállomány, ott általában a feketegazdaság aránya is magasabb.
Varga a napokban, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen pedig arról beszélt, ősszel kiemelten foglalkozik még az NGM a készpénzforgalom visszaszorításával. Ennek érdekében például a nemzetgazdasági tárcánál készül egy program, amely a kártyaelfogató terminálok számának bővítését célozza.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli