A kormány az eredetileg tervezett 10 óráról 15 óra halasztotta a 2017-es költségvetés benyújtását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Ez a bejelentő sajtótájékoztató lesz, a költségvetés benyújtására a parlamentnek, a tervezet feltöltésére az országgyűlés honlapjára vélhetően az esti órákban kerülhet sor, így azt a széles közvélemény csak holnap ismerheti meg. A változtatás okáról nem közöltek információt - elképzelhető, hogy kommunikációs megfontolások állnak a halasztás mögött.
A volt már arra példa, hogy parlament öt óra alatt törvényt alkotott. Ráadásul mintegy 15 éve a parlament is átért az elektronikus ügyvitelre, így bármely törvény benyújtása és parlament honlapján való megjelentetése kétperces informatikai művelet lenne.
Kapcsolódó
Ennek ellenére a törvény megismerésére vélhetően estig kell várni - ami egyedül a kormánynak jó, hisz nyer még egy napot, hogy a ne a költségvetés egészéről, hanem arról szóljanak a hírek, ami a kormány szerint a 2017-es költségvetés előnye. A 15 órás sajtótájékoztatón Varga Mihály feltehetően újra elmondja az elmúlt hetekben már ismertet részleges áfacsökkentési terveket, a cafetaria tervezett átalakításának előnyeit, s szó lesz a látszólagos egészségügyi és oktatási pluszforrásokról is (ami jó esetben a 2015-ös szinten tartáshoz lehet elegendő), s szóba kerülhet a családi otthonteremtési támogatás kiterjesztéséről.
Az érem másik oldaláról a kormány eddig nem beszélt, erről a költségvetés ezer oldalának áttanulmányozása után lehet képe a kutatóknak és az ezzel foglalkozó érdeklődőknek. Azt már lehet tudni, hogy a kabinet föladta a nullás költségvetés tervét, sőt, a hiány növelése felé lép 2017-ben. Miután kiderült, hogy az államháztartás hiányát nem akarja/nem tudja a kormány nullára levinni - a kommunikációban megjelent, hogy a működési bevételek és kiadások egyenlege lesz nulla 2017-től. Viszont mint arra a Napi.hu saját számításai alapján rámutatott, mivel eddig ilyen egyenleget nem számolt és nem közölt a kormány, a működési egyenleg 2008 óta tartósan többletet mutat - vagyis a nullás működési mérleg is visszalépés az elmúlt évekhez képest. A kormány legutolsó hivatalos közlése szerint a tavalyi 2 és az idei várható 2 százalék után 2017-ben 2,4 százalék lehet a GDP arányos deficit.
(A fenti MTI-képen Varga Mihály és Kövér László nemzeti szalagos költségvetési pendrive-ot cserél 2014-ben.)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál