Idén igazán jó szezonra számítanak. A szokottnál korábban, március végén lesz húsvét, és március közepére csak néhány uniós tagállamban lesznek eladásra kész fiatal állatok, ezért a felvásárlók várhatóan drágábban veszik majd át a magyar gazdaságokból kikerülő bárányokat. A húsvéti tradíciók miatt a fogyasztás vélhetően az idén is élénk lesz, és az árak is tovább emelkednek majd március végéig - mondta Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója a lapnak.
A magyar állattartók évente 650-700 ezer bárányt adnak el az EU-ban, húsvét környékén ennek a huszonöt-harminc százaléka kerül piacra.
Hajduk szerint jó közepes évet hagyott maga mögött az ágazat: az év első fele minden szempontból gyengén sikerül, az időjárás és a piaci körülmények sem voltak kedvezők, majd az év második felében az árak növekvő pályára álltak. A drágulás egészen az év végéig kitartott, sőt a várakozások szerint idén is folytatódik - írta a Magyar Idők.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit