A közlemény szerint ezért programot indítottak, amelynek célja a napenergia széles körű elterjesztése a fővárosban.
A napelemtelepítés jogi, műszaki és pénzügyi akadályait feltérképező munkát az EUKI (Europäische Klimaschutzinitiative, Európai klímavédelmi kezdeményezés) német kormányzati ügynökség csaknem hatszázezer euróval (mintegy 210 millió forinttal) segíti - írták.
A közleményben idézték Karácsony Gergely főpolgármestert, aki a projekt indító rendezvényén kiemelte: Budapest városvezetésének tervei szerint 2030-ig a jelenlegi napelemkapacitásokat 130-szorosra kell növelni. A cél lakosonként legalább öt négyzetméternyi napelem telepítése, ez rendkívül ambiciózus terv - tette hozzá.
Ámon Ada, a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályának vezetője, a projekt szakmai felelőse arról beszélt, hogy a város klímastratégiájában megfogalmazott célok szerint tíz éven belül a budapesti lakások egyharmada energetikai korszerűsítést hajt végre: 1500 MW-ra nő a Budapesten működő napelemek teljes kapacitása, a távhőellátás legalább fele megújuló energiából származik majd, továbbá legalább harmadára lecsökken a személyautóval közlekedők aránya, nő a városi zöldterületek mérete és a helyi jelentőségű védett természeti területek nagysága.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja