A levélben a főpolgármester azt javasolja, hogy a kormány a katasztrófavédelemről szóló törvény szerinti rendkívüli intézkedésként tegye lehetővé, hogy a polgármester (a fővárosban a főpolgármester) elrendelhesse a településen található üzletek nyitva tartásának korlátozását, illetve - a napi fogyasztási cikkeket, dohányterméket, gyógyászati segédeszközt és üzemanyagot értékesítő üzletek, valamint a gyógyszertárak, a posták, továbbá a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások fiókjai kivételével - bezárását.
Az indoklás szerint a járványveszély egyre súlyosabbá válásával párhuzamosan az európai nagyvárosokban sorra születnek meg a lakosság alapvető igényeinek kielégítéséhez nem szükséges üzletek bezárására irányuló intézkedések, mivel ezek alkalmasak lehetnek a nem feltétlenül szükséges találkozások számának csökkentésére, ekként a koronavírus terjedésének lassítására.
A módosítás nyomán lehetővé válna, hogy a települési sajátosságokra figyelemmel differenciált szabályozás segítse elő a járványveszéllyel szembeni fellépést. Ezen belül a főváros esetében az egységes gyakorlat kialakítása érdekében ezt a hatáskört álláspontom szerint a főpolgármesterhez célszerű telepíteni - olvasható a levélben.
Kapcsolódó
Koronavírus
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz