A Publicus Intézet a Népszava megbízásából 2019 decembertől havonta folyamatosan, legutoljára 2020 szeptember 28. és október 1. között, 1000-1000 fő megkérdezésével a fővárosi lakosok körében készített reprezentatív kutatásban vizsgálta az emberek véleményét Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenységével kapcsolatban.

Nőtt az elégedettek és az elégedetlenek aránya is

Minden második megkérdezett összességében inkább elégedett Karácsony Gergely főpolgármesterként végzett munkájával. Míg 2019 decemberében a megkérdezettek harmada ítélte meg inkább pozitívan a főpolgármester munkáját, addig 2020 szeptemberében már a válaszadók fele.

Ezzel együtt növekedett az elégedetlenek aránya is. Míg 2019 decemberében a megkérdezettek negyede volt inkább nem elégedett Karácsony Gergely munkájával, addig ezt 2020 szeptemberben már tízből négyen mondták ezt.

A DK-, a Momentum- és az MSZP-szavazók döntő többsége inkább elégedetten nyilatkozott Karácsony Gergely főpolgármesterként végzett munkájáról. Ennek a három ellenzéki pártnak a szavazói némileg elégedettebbek most Karácsonnyal, mint 2019 decemberében voltak.

Több bizonytalan szavazót is meg tudott győzni

Míg 2019 decemberében tízből kettő bizonytalan szavazó nyilatkozott pozitívan a főpolgármester munkájáról, addig 2020 szeptemberében már tízből négy. A Fidesz-szavazóknak azonban csak alig 7 százaléka elégedett most Karácsony Gergellyel.

Publicus

A megkérdezettek fele vagy biztosan, vagy valószínűleg, vagy egy széleskörű ellenzéki összefogás esetén tudná elképzelni, hogy egy most vasárnapi főpolgármester-választáson Karácsony Gergelyre szavazzon.

Ezzel együtt azok is többen vannak most, akik vagy bizonyosan (33 százalék), vagy pedig valószínűleg (7 százalék) nem szavaznának Karácsonyra, ha most újra önkormányzati választásra kerülne sor - állapította meg a Publicus a kutatásának eredményét.

Egyre többen elégedettek vagy elégedetlenek a munkájával

Míg 2019 decemberében a megkérdezettek harmada ítélte meg inkább pozitívan a főpolgármester munkáját, addig 2020. szeptemberben már a válaszadók fele. Ezzel együtt növekedett az elégedetlenek aránya is, ahogy megismerték az új főpolgármester munkáját a budapestiek. Míg 2019 decemberében a megkérdezettek negyede (25 százalék) volt inkább nem elégedett Karácsony Gergely munkájával, addig ezt 2020. szeptemberben már tízből négyen (40 százalék) mondták ezt.

2020 szeptemberében a DK, a Momentum (91 százalék), és az MSZP-P (85 százalék) szavazóinak döntő többsége inkább elégedetten nyilatkozott Karácsony Gergely főpolgármesterként végzett munkájáról. Ennek a három ellenzéki pártnak a szavazói némileg elégedettebbek most Karácsonnyal, mint 2019 decemberében voltak (akkor 91-60-75 volt az arány.)

Míg 2019 decemberében tízből kettő (23 százalék) bizonytalan szavazó nyilatkozott pozitívan a főpolgármester munkájáról, addig 2020 szeptemberében már tízből négy (43 százalék) - állapították meg a kutatók.

A Fidesz-szavazóknál is látható némi javulás: ugyanezen két időpontot nézve 2 százalékról 7 százalékra növekedett az inkább elégedettebbek aránya. Érdemes megjegyezni, hogy a koronavírus hazai megjelenésének az időpontjában (2020 március és április) jóval pozitívabban nyilatkoztak a kormánypárti szavazók: akkor minden ötödik (19 százalék) Fidesz szavazó összességében inkább elégedett volt Karácsony Gergely főpolgármesterként végzett munkájával.

A megkérdezettek fele (49 százalék) vagy biztosan (35 százalék), vagy valószínűleg (11 százalék), vagy pedig egy széleskörű ellenzéki összefogás esetén (3 százalék) el tudná képzelni, hogy egy most vasárnapi főpolgármester-választáson Karácsony Gergelyre szavazzon. Tízből négy (40 százalék) válaszadó vagy biztosan nem (33 százalék), vagy pedig nem valószínű (7 százalék) hogy rá adná a voksát - írja a Publicus.