A heti 40 órás munkaidő mellett legfeljebb heti 8 órát lehet túlórázni az alapszabály szerint. Ami jelenthet hatnapos munkahetet, vagy 4*2 óra túlórát, azaz zömében tízórás munkanapokat.
Munkaidőkeret esetén pedig átlagban kell kijönnie a legfeljebb 40+8 órának. Ezt is le lehet úgy dolgoztatni, hogy minden munkanapra 10 órás munkaidőt rendelnek. Ilyen gyakorlat pedig már létezik Magyarországon - mondta a lapnak Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Éppen ezért a szakszervezetek a maximális 400 túlórát nem tudják elfogadni, ennél szerintük kevesebbet kell maximumnak előírni és azt is úgy, hogy közben engedményeket kapnak a dolgozók. Azt pedig, hogy hároméves munkaidőkeretet írhatnak elő, "kerek-perec elutasítják" Kordás szerint.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró