A főosztályvezető-helyettest azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a héten megkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítése, amelyet idén a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium együttműködése alapján az Országos Rendőr-főkapitányság helikoptereivel végeznek augusztus végéig.
Szalkai Gábor hangsúlyozta: amint a hatóság megérkezik, beméri a parlagfűvel fertőzött területeket, azonnal közérdekű védekezést rendel el, és növényvédelmi bírságot szab ki, amelynek összege 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet. Belterületen is külterületen is hasonló az eljárás - tette hozzá a tárca szakembere.
Felhívta a figyelmet, hogy kisebb fertőzött terület esetén érdemes figyelmeztetni annak tulajdonosát. Ha viszont nem sikerül a tulajdonost megtalálni, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapjáról elérhető a parlagfű-bejelentő rendszer, amelyen keresztül bárki, akár egy okostelefonnal bejelentheti ezeket a területeket, de a kormányhivataloknál és az önkormányzatoknál is lehet jelezni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót