A fej és a nyak területén előforduló rosszindulatú daganatok mintegy kilencven százaléka a szájüreg, a garat és a gége nyálkahártyáján alakul ki, és általában már csak előrehaladott stádiumban ismerik fel. Magyarországon a férfiak harmadik leggyakoribb daganatos haláloka a fej-nyakrák - írta az onkológiai intézet az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A betegség időben megkezdett terápiával nagyobb eséllyel gyógyítható, ezért mindent meg kell tenni, hogy ne csak a kockázati csoportba tartozók, hanem az egészségügyi szakemberek is gondoljanak a fej-nyakrák lehetőségére.
Kapcsolódó
A fej-nyaki laphámrák elsődleges kiváltó oka a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a HPV-fertőzés. Három hétnél tovább fennálló rekedtség, nyelési nehézség, nem gyógyuló szájüregi seb, három hétnél régebb óta fennálló nyaki nyirokcsomó-duzzanat esetén orvoshoz kell fordulni - ismertették.
A Fej-Nyaki Onkológiai Társaságok Nemzetközi Föderációja 2015-ben nyilvánította július 27-ét a fej-nyaki daganatok elleni küzdelem világnapjává. A nemzetközi programhoz Magyarország is csatlakozott.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják