Ezzel együtt az idén 4,27 milliárd forint költségvetési forrást nyerhettek el pályázaton a feladatot ellátó önkormányzatok - tájékoztatta Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-t.
Berczik Ábel közölte: az első körben 130 önkormányzat részesült több mint hárommilliárd forintnyi támogatásban, miután a nemzetgazdasági miniszter a nagy érdeklődésre tekintettel megemelte az idei egymilliárdos keretösszeget.
A mostani döntéssel olyan önkormányzatoknál kezdődhet meg a konyhafejlesztés, amelyek eddig forráshiány miatt nem részesülhettek támogatásban. Ez szorosan kapcsolódik a kormány szakpolitikai célkitűzéseihez, hiszen azon túl, hogy az idén 71,7 milliárd forinttal támogatja az önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatellátását, további forrásokat biztosít az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtésére is - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A tavaly kezdődött programsorozat célja, hogy a hároméves kortól kötelező óvodáztatáshoz kapcsolódóan minél több önkormányzati főzőkonyha és gyermekétkező feleljen meg a jogszabályokban előírt élelmiszerbiztonsági és higiéniai követelményeknek. A pályázat keretében infrastruktúra-fejlesztésre is lehetőség nyílik, amelynél az energiahatékonyság mellett a környezetvédelmi szempontok is kiemelt szerepet kapnak.
A kormány a jövő évi költségvetésben is elkülönítette a program folytatásához szükséges pályázati keretösszeget - emelte ki Berczik Ábel.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások