A magyar kormány hazai forrásból összesen 1279 milliárd forintot költ erre a célra, további 73 milliárdot pedig a 32 ezer kilométer hosszúságú úthálózat fenntartására fordítanak - ismertette Tasó László a 471. számú főút hajdúsámsoni elkerülő szakasza alapkövének elhelyezésekor.
Elmondta, miután ebben az időszakban 1200 milliárd forintot költenek vasúti kötöttpálya-felújításra is, szerinte kimondható, 2022-re Magyarország közlekedésben kategóriákat lép előre, a jelenlegihez képest más dimenzióba kerül.
A 471-es út hajdú-bihari szakasza felújításának teljes költsége nettó 44,3 milliárd forint, és hat ütemben valósul meg. A Hajdúsámsont elkerülő 8,6 kilométeres szakasz zöldmezős beruházásban nettó 8,3 milliárd forintos költséggel épül meg 2018 áprilisáig.
Kelet-Magyarország sem marad ki
Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere elmondta: a városrendezési tervekben 2004 óta szerepelő, most végre megvalósuló elkerülő útszakasz nyomvonala érinti a helyi iparterületet, ami hozzájárulhat a gazdaság fellendítéséhez.
Az útfejlesztés következő ütemében megépülő, Debrecent Hajdúsámsonnal összekötő 2x2 sávos út pedig a megyeszékhely elérését teszi gyorsabbá és biztonságosabbá.
Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta: az elkerülő út beruházása keretében elkészül két felüljáró és két körforgalmú csomópont is. A fejlesztéssel Hajdúsámson mentesül a jelentős átmenő fogalomtól, és várhatóan 10 perccel csökken az eljutási idő Debrecenből Nyíradonyba - jegyezte meg az igazgató.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat