A kétórás figyelmeztető sztrájkot azért hirdették meg, mert a tárgyalóasztalnál semmilyen eredményt nem tudtak elérni egyebek mellett a bérhelyzet rendezésével, igazságosabb munkaidőbeosztással kapcsolatban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szakszervezetek valamennyi követelését jogellenesnek tartja. A Fővárosi Törvényszék első fokon ugyan jogszerűnek ítélte a sztrájkot, a minisztérium továbbra is kitart amellett, hogy a hétfői munkabeszüntetés törvényellenes, miután a bírósági végzés még nem emelkedett jogerőre. A szakszervezetek hangsúlyozták: a minisztériumnak erről nincs joga dönteni, csak a bíróságnak.
Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Népszavának azt mondta: vannak olyan intézmények, amelyek a kormány és a tankerületek nyomására végül visszaléptek a sztrájktól, de vannak olyanok is, ahol épp a fenyegetések hatására döntöttek egyre többen arról, hogy beleállnak az akcióba. Az alelnök azt is elmondta: sok szülőtől kaptak támogatást, akik jelezték, a sztrájk óráiban nem viszik be gyerekeiket az iskolába.
Sok iskola nem engedte a sztrájkot, de sok szülő úgy döntött, hogy ők maguk igazolják gyerekük hiányzását.
Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője szerint abból a szempontból biztosan működött a figyelemfelhívás, hogy sok helyre eljutott a sztrájk híre, felfigyeltek a megfogalmazott problémákra még akkor is, ha az adott intézményben valamiért szüntették be a munkát.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?