Még mindig felszálló ágban van az influenzajárvány Magyarországon, ami azt jelenti, a betegek száma hétről hétre növekszik. Ezzel együtt az emelkedés dinamikája talán nem közelíti meg az elmúlt évek járványainak mértékét.
A Magyarországot két éve elért járvány váratlanul érte a lakosságot, akkor az áldozatok száma is magasabb volt, nem olyan vírustörzsek jöttek, amelyek ellen száz százalékos védettséget nyújtott az oltás. A helyzethez az is hozzájárult, hogy nem megfelelő számban voltak az emberek beoltva - mondta - mondta Noszek László, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orr-fül-gégészeti profilvezető főorvosa a rádiónak.
Az akkori járványnak viszont az is a következménye, hogy egy ideig az emberek egy jelentős részében marad valamiféle védettség, és a mostani fertőzést okozó vírustörzsek ellen ezért van a korábbiaknál jelentősebb védelem.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit